Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmillió dollárra van szükség

Mintegy százmillió dollárra van sürgősen szükség ahhoz, hogy az ENSZ a következő fél évben ki tudja elégíteni az indonéziai földrengés túlélőinek legelemibb igényeit - közölte pénteken az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala.


Dátum: 2006-06-02 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:40.529661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ennek a százmilliónak a felét házak építésére, helyreállítására kell majd költeni, a többit egészségügyi segélyre, segítségre, tiszta víz előállítására, a higiénikus körülmények megteremtésére, élelmezésre, gyermekvédelemre. Az adományozó országok eddig hivatalosan összesen 16 millió dollárt ajánlottak föl erre a célra - közölte Elisabeth Byrs, a hivatal szóvivője.

A csaknem egy héttel ezelőtti rengésnek az indonéz hatóságok legfrissebb adatai szerint több mint 33 ezer súlyos és majdnem 13 ezer könnyebb sérült áldozata van. A halálos áldozatok száma továbbra is 6234. A Jáva szigetén történt katasztrófában 135 ezer ház dőlt össze. Több mint 200 ezer embert érint súlyosan a rengés.

Pakisztán pénteken küldött egy 75 ágyas tábori kórházat 15 orvossal és 50 ápolóval együtt a földrengés sújtotta térségbe. A műtővel, röntgenberendezéssel és laboratóriummal felszerelt kórházban naponta mintegy 300 beteget tudnak ellátni és 25 jelentősebb műtétet elvégezni - jelentette be pénteken a pakisztáni hadsereg szóvivője.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Főnix Speciális Mentők orvoscsoportja szerda óta Gantiwarno településen és környékén vesz részt a sérült áldozatok ellátásában - mondta el az MTI-nek Győri Lajos, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának elnöke. A hat orvos eddig kisebb sérüléseket látott el, és belgyógyászati problémákat kezelt, naponta 300-400 betegen. Csütörtökön és pénteken két orvos a környező falvakban gyógyított olyan betegeket, akiket nem lehet elszállítani a magyar mentők gantiwarnói táborába.

Szombattól kezdve mind a hat orvos és a három segítő személy a környező falvakban dolgozik, mert ott lesz nagyobb szükség rájuk. Munkájuk kimerítő, kora reggeltől késő estig végzik a dolgukat. Nyelvi nehézségekkel küszködnek, mert a helybeliek közül kevesen beszélnek bármilyen idegen nyelvet. Jövő keddig maradnak a térségben, majd hazaindulnak - mondta Győri Lajos, hozzátéve, hogy egy ilyen létszámú csoportnak ilyen körülmények között eddig terjed a fizikai teljesítőképessége. Azt a szeretetszolgálat még nem tudja, lesz-e anyagi lehetősége újabb orvoscsoportot kiállítani, amely Indonéziába utazhat, illetve a szervezet megvárja, hogy az indonéz kormányzat esetleg ismét segítséget kér tőlük - mondta az elnök.

Vasárnap óta szintén a térségben segíti a földrengés túlélőit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet egy csoportja. A szervezet úgy döntött, hogy olyan településeken segít, ahol rajtuk kívül másokra nem számíthatnak a lakosok - közölték pénteki közleményükben. Vasárnapig Gedang Sari járás négy településének ötezer lakosát látják el ivóvízzel, halkonzervvel, rizzsel, tésztával, olajjal, illetve higiéniai egységcsomagokkal. A segélyszervezet különös figyelmet fordít a katasztrófát átélt gyermekek, csecsemők megsegítésére, számukra tejport és tejkonzerveket is osztanak - írták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek