Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi: Tény az olasz csapatok kivonása Irakból

Az Irakban szolgálatot teljesítő olasz csapatok kivonásáról egyeztetett Romano Prodi olasz és Tony Blair brit miniszterelnök pénteken Rómában.


Dátum: 2006-06-02 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:42.058646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olasz csapatok kivonása Irakból végérvényesen eldöntött tény, így már csak annak a kérdésnek a tisztázása maradt hátra, hogy az olasz katonák távozását miként valósítsák meg - jelentette ki újságíróknak Prodi a brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalás után.

A májusban megalakult új olasz kormány feje leszögezte: a találkozón az már nem is volt kérdés, hogy London egyetért-e vagy sem a római kivonási döntéssel, hanem tekintve, hogy az olasz kontingens a brit parancsnokság alatti övezetben teljesít szolgálatot, arról esett szó: miként szervezzék meg az olasz katonák távozását. Prodi hangsúlyozta: kormánya arra törekszik, hogy az olasz katonák hazatérése miatt lehetőleg ne szenvedjen csorbát a dél-iraki térségben a biztonság szavatolása. Ezért Blairrel megállapodott abban, hogy a két ország védelmi minisztere hamarosan konzultációt kezd az olasz csapatok távozása részleteinek a kidolgozásáról.

Prodi elődje, Silvio Berlusconi az amerikai és a brit vezetés egyik legodaadóbb támogatója volt az iraki megszállás kérdésében. Olaszország 2700 katonát vezényelt az arab országba. Az olasz kontingens Násziríjában állomásozik.

Prodi viszont, akinek balközép pártszövetsége áprilisban hajszállal nyerte meg a parlamenti választásokat a Berlusconi vezette jobbközép erőkkel szemben, már választási kampányának egyik sarkalatos elemévé tette az olasz csapatok mielőbbi kivonását.

Miután már megválasztott kormányfő volt, az olasz szenátusban súlyos hibának nevezte Irak megszállását, és azt a véleményét is kifejtette, hogy az arab ország elleni hadművelet semmit sem oldott meg, sőt még bonyolította is a biztonság problémáját, tekintve, hogy a terrorizmus újabb ürügyet talált merényleteinek és támadásainak elkövetésére. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy Róma továbbra is kész részt venni a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemben, és az iraki rendezési folyamatnak sem fordít hátat.

Egyelőre még nem tudni az olasz csapatok teljes kivonásának az idejét, de első lépcsőben valószínűleg már ebben a hónapban hazatelepítenek 1600 katonát. Hitelt érdemlő olasz sajtóértesülések szerint a többiek októberig hagyják el Irakot.

Prodi sajtóértekezletén elmondta: Blairrel egyetértettek annak az amerikai törekvésnek a támogatásában, hogy az Egyesült Államok bekapcsolódjék az Iránnal folytatott tárgyalásokba az ázsiai ország atomprogramja körüli vita rendezése érdekében.

Blair, aki Prodival, mint kormányfővel, most először tárgyalt, nem nyilatkozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek