Gyurcsány túlhatalomra tör
Politológusok szerint a pénteken bemutatott miniszterjelölti listából és a tervezett kormányzati struktúrából az derül ki, hogy nemcsak a miniszterelnöki hatalmat, hanem az MSZP-n belüli szerepét is szeretné erősíteni Gyurcsány Ferenc. Az MTI Ágh Attila, Kiszelly Zoltán és Stumpf István politológust kérdezte.
Dátum: 2006-06-02 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:42.377247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politológusok szerint a miniszterjelölti listából egyértelműen látszik az a törekvés, hogy Gyurcsány Ferenc igyekszik a két koalíciós pártban erősnek tartott embereket beemelni a kormányba. Ennek a szakértők szerint az lehet az egyik magyarázata, hogy az MSZP-n belüli különböző csoportosulások vezetőit felelőssé tegye a kormányzásban, ezzel pedig megelőzze, hogy egy-egy párton belül meghatározó irányvonal esetleg támadást indítson a leendő kormány intézkedései ellen. A miniszterek kijelölése és a kormánystruktúra átalakítása a szocialista párton belüli erőviszonyokat is átrendezheti.
"A politikában nagyon fontos a kapcsolatrendszer, tehát a nehézsúlyúak bevitele a kormányba jelenti azt, hogy ők a maguk társadalmi és politikai csatornáin a továbbiakban az érdekek közvetítését végzik el, eljátszák a kormányszintig" - árnyalta a kérdést Ágh Attila.
Kiszelly Zoltán szerint azzal, hogy Gyurcsány Ferenc olyan embereket is beemel a kormányba, akik az övétől eltérő irányvonalat képviselnek, a kijelölt miniszterelnöknek az lehet a célja, hogy "elkoptassa" ezeket a képviselőket azzal, hogy olyan tárcát kínál számukra, ahol nehéz lesz eredményeket, sikereket felmutatni. A politológus példaként Szekeres Imrét, Lamperth Mónikát, Veres Jánost és Kiss Pétert említette.
"Gyurcsánynak nem az az érdeke, hogy ezek az emberek eltűnjenek, hanem csak az, hogy meggyengüljenek, tőle függőségbe kerüljenek" - érvelt Kiszelly Zoltán. A szakértő hozzátette: azzal, hogy az Európai Unióból érkező pénzeket Gyurcsány Ferenc fogja szétosztani a kancellárián keresztül, "kézből eteti" majd a párton belüli eltérő érdekeket képviselő lobbicsoportok vezetőit.
Kiszelly Zoltán azt is hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc azzal is a versenyt erősíti a különböző pártcsoportosulások között, hogy az úgynevezett "második vonalba", tehát például államtitkári pozícióba a fiatalabb politikusi generáció képviselőit ülteti.
"Alulról tehát ott vannak a politikai államtitkárok. Oldalt horizontális tagolásban ott vannak a különböző kormánymegbízottak, és egyéb tanácsadó testületek. Amennyiben megmaradnak ezek a megbízottak és tanácsadó testületek, akkor könnyen lehet, hogy egy-egy feladatot két-három párhuzamos testület is végrehajt, vagy kidolgoz, és ebből verseny van, ez a verseny csökkenti a miniszterek hatását " - hangsúlyozta Kiszelly Zoltán, hozzátéve, hogy a második vonalba kerülők tapasztalatot szerezve jó alappá válhatnak egy esetleges kormányátalakításkor.
Ágh Attila viszont nem ért egyet azzal, hogy kettős nyomás alakul majd ki a miniszterekre, szerinte nem is lehet életkor szerint szerveződő politikai generációkról beszélni az MSZP-n belül.
A miniszterjelölti listát értékelve mind a három politológus egyetértett abban, hogy meglepetésnek számít Göncz Kinga jelölése a külügyi posztra. Ő és Szekeres Imre jelölése jól mutatja, hogy Gyurcsány Ferencnek nem feltétlenül az a célja, hogy szakpolitikusokat állítson a minisztériumok élére - mondta Ágh Attlia.
Stumpf István szerint Göncz Kinga jelölése azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc nagyobb hatást szeretne gyakorolni a külügyminisztérium működésére, épp ezért nem akart magával szemben egy, a témában jártas szakpolitikust kiállítani.
A kormányzati struktúra átalakításával kapcsolatban Stumpf István és Kiszelly Zoltán egyetértett abban, hogy a kijelölt miniszterelnök a brit tapasztalatok alapján akarja bevezetni a reformokat. Ágh Attila ezzel szemben azt mondta, hogy habár Gyurcsány Ferenc kezdetben vonzódott a blairizmushoz, politikájában azonban azóta éles váltás figyelhető meg. Így mindössze az erős miniszterelnöki hatalom megteremtésére való törekvés utalhatna a brit példára, ugyanakkor ez más modellekben is megtalálható. A politológus szerint Gyurcsány Ferenc megpróbál olyan kormányzati struktúrát kialakítani, amelyben a miniszterelnök nemcsak dönt, hanem döntéseit meg is tudja valósítani.
Stumpf István véleménye szerint az új kormányzati struktúrában leértékelődhetnek a minisztériumok és a miniszterek, direkt politikai irányítás érvényesülhet szakmai racionalitás helyett, valamint háttérbe szorulhat a parlament, mint ellenőrző szervezet.
MTI - fidesz.hu