Megáradt patakok
A sok eső miatt több patak megáradt az országban, néhány helyen jelenleg is tart a védekezés, de a településekről senkit sem kellett kiköltöztetni - közölte a katasztrófavédelem szóvivője szombaton reggel az MTI-vel.
Dátum: 2006-06-03 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:43.327347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Bács-Kiskun megyéből a hajnali órákig összesen százötven riasztás érkezett a tűzoltókhoz víz- és viharkárok miatt - mondta Dobson Tibor.
A Nógrád megyei Mátrakeresztesen a Csörgő patak medre telt meg, a házakat homokzsákokkal kellett megvédeni. Borsodban a Bükkből lefolyó víz fenyegetett házakat Tardonán, a veszély már megszűnt - közölte a szóvivő.
Ez utóbbi megyében, Bükkaranyoson mintegy nyolcvan házat veszélyeztet az ár. Diósgyőr-Ómassa és Alsóhámor térségében, a Szinva és a Garadna patak mentén, szintén homokzsákokból épül gát.
MTI - fidesz.hu