Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyonlőtték a dahabi merényletsorozat gyanúsítottjait

Tűzpárbajban agyonlőtték egyiptomi rendőrök a Sínai-félszigeten egy búvárparadicsom ellen áprilisban elkövetett merényletsorozat három feltételezett elkövetőjét - közölte a kairói belügyminisztérium.


Dátum: 2006-06-03 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:46.687046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca közleménye szerint a rendőrök pénteken ütöttek rajta a három körözött személy - három fivér - rejtekhelyén a Sínai-félsziget északi részén egy tanyán. A három férfi fegyveres ellenállást tanúsított, s a biztonsági erők tűzpárbajban agyonlőtték őket.

A körözött személyek negyedik fivére áprilisban a dahabi merényletsorozatban életét vesztette.

Az újabb áldozatokkal tízre emelkedett azon gyanúsítottak száma, akikkel az egyiptomi biztonsági erők a feltételezett elkövetők felkutatására indított hajsza során végeztek.

A Vörös-tengeren lévő Dahabban április 24-én három egymást követő önrobbantásos merénylet következtében 22 személy, köztük egy magyar házaspár vesztette életét, és mintegy kilencvenen sebesültek meg.

A Sínai-félszigeten lévő üdülőhelyek az elmúlt két évben három véres terrormerénylet célpontjai voltak. Az egyiptomi hatóságok feltételezése szerint e terrorcselekmények hátterében az at-Tauhíd val Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) nevű szélsőséges szervezet áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek