Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárgyalások, túszkivégzések

A csütörtök délutáni órákban két orosz parlamenti képviselő, Irina Hakamada, a liberális Jobboldali Erők Szövetségének társelnöke, és Joszif Kobzon volt esztrád-énekes tárgyalásokat folytatott a moszkvai Melnyikov utcai kultúrpalotát megszállva tartó csecsen terroristákkal.


Dátum: 2002-10-24 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:31.012335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A túszejtők személy szerint őket nevezték meg olyan orosz személyiségekként, akikkel hajlandók szóba állni. A tárgyalások megkezdése után a fegyveresek szabadon engedtek 5 túszt a becslések szerinti 500-600-ból: egy nő 3 gyermekével, és egy idős, beteg brit

állampolgár távozhatott az épületből. A követeléseiket tartalmazó levéllel kiengedték Marija Skolnyikovát, azt a túszt is, aki vélhetően a terroristák utasítására már többször kapcsolatba lépett mobiltelefonján a külvilággal. A túszejtők még mindig nem engedik

meg a hatóságoknak, hogy élelmet, ivóvizet és gyógyszereket juttassanak be az épületbe. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi humanitárius szervezet közvetítésére a fegyveresek beleegyezni látszanak abba, hogy orvosok legyenek a túszok mellett, feltételük szerint azonban azok csak külföldi állampolgárok lehetnek.

Valerij Draganov, a túszok kiszabadítására létrehozott operatív stáb tagja megerősítette, hogy a terroristák készek a túszok kivégzésére, amennyiben nem kezdődik meg eddig közölt egyetlen követelésük teljesítése, a szövetségi csapatok csecsenföldi kivonás. Draganov közlése szerint a fegyveresek láthatóan Kobzont fogadják csak el tárgyalófélként. Az egyébként Nyugaton maffiakapcsolatokkal vádolt énekes-üzletember-politikus valósággal nemzeti hőssé nőtte ki magát ezekben az órákban: jelenleg ő az egyetlen, aki reményt adhat

arra, hogy vérontás nélkül fejeződik be a túszdráma. Hakamada több szakértőhöz hasonlóan valószínűnek tartja, hogy a terroristákat egy külső központból irányítják - ezt bizonyítja a fegyveresek látható határozatlansága is, az, hogy többször megváltoztatták

álláspontjukat a tárgyaló felek személyéről. A támadókról egyelőre nem sokat tudni, de azt többen megerősítették, hogy számos nő van köztük.

Szakadár források szerint a terroristákat Movszar Barajev vezeti, akinek fivére - más információk szerint unokatestvére - Arbi Barajev hadúr tavaly esett el a csecsenföldi harcokban. Csecsen belügyi források azonban nincsenek meggyőződve Barajev ottlétéről.

Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója arról számolt be, hogy állandó kapcsolatban van a külföldi nemzetbiztonsági szervek vezetőivel, akiktől nem csak erkölcsi támogatást, hanem értékes információkat is kaptak. Patrusev

leszögezte: Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítása alapján a biztonsági szolgálatok a túszok biztonságát tekintik a legfontosabb kérdésnek a dráma megoldása során.

A terrorcselekmény kapcsán megszólaltak az oroszországi vallási vezetők is. Ravril Garjnudin főmufti a túszok szabadon bocsátására szólította fel a terroristákat, hangsúlyozva, hogy tettük szemben áll az iszlám tanításával. II. Alekszij moszkvai pátriárcha a világ iszlám vezetőit kérte fel a túszejtők jobb belátásra bírására. Berl Lazar főrabbi jelezte, hogy kész lenne helyet cserélni túszokkal, ha a terroristák hajlandóak lennének erre. A zsidó vallási vezető óvott attól is, hogy vallási-nemzetiségi gyűlöletet robbantson ki Oroszországban a csecsen terroristák akciója.

A nap folyamán a moszkvai csecsen diaszpóra több mint 100 tagja jelezte segítségnyújtási szándékát. Többen jelezték hajlandóságukat, hogy helyet cserélnek túszokkal, mások azt ajánlották fel, hogy otthoni kapcsolataikon keresztül megkeresik a terroristák rokonait,

hogy ők szólítsák fel hozzátartozóikat a foglyok elengedésére.

A Kremlbe vitte a terroristák üzenetét Irina Hakamada és Joszif Kobzon orosz parlamenti képviselő, akikkel egyedül hajlandók tárgyalni a moszkvai Melnyikov utcai kultúrpalotát megszállva tartó csecsen túszejtők.

Az épületből olyan hírek érkeztek, hogy a szövetségi csapatok csecsenföldi kivonását követelő fegyveresek még szerda este kivégeztek egy nőt a túszok közül, de a RIA "Novosztyi" hírügynökség rendőrségi forrásokból származó információja még nem nyert hivatalos megerősítést. A televíziós kamerák is rögzítettek viszont, hogy a

biztonsági erők munkatársai csütörtökön egy lepelbe csavart holttestet visznek. Olyan információk is napvilágot láttak, hogy a terroristák ezentúl csak a legmagasabb rangú moszkvai vezetőkkel hajlandóak tárgyalni.

Hakamada és Kobzon láthatóan letörve lépett ki a színház épületéből, ami a terroristák hajthatatlanságára utal. Ezt erősítette meg Mark Franketti brit újságíró is, akit az orosz politikusok mellett ugyancsak beengedtek a színházba. Elmondása szerint az álarcos fegyveresek azt közölték, hogy készek meghalni ügyük érdekében, és végeznek túszaikkal is, ha nem kezdődik meg a csapatkivonás. Az újságíró benyomása alapján a terroristák nyugodt és határozott viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy be is hajtanák fenyegetéseiket. Az épületben jártak megerősítették, hogy a fegyveresek között több nő van, illetve hogy a túszejtők bombákat erősítettek magukra, és az épületben is számos robbanó szerkezetet helyeztek el. Ebből iszlám fundamentalista elkövetőkre gyanakszanak az orosz hatóságok. Csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök is valószínűsítette a külföldi szálat. Moszkvában tehát egyre inkább szilárdabbá válik az a meggyőződés, hogy a terroristák kapcsolatban állhatnak az al-Kaidával, és a színház elfoglalása összefüggésben lehet a közelmúltbeli indonéziai, fülöp-szigeteki és jemeni terrorcselekményekkel is.

Grigorij Cshartasvili, Moszkva csecsenföldi politikáját több alkalommal elítélő író az NTV televízión keresztül fordult a túszejtőkhöz, a foglyok elengedését kérve. Úgy vélte: ha végeznek foglyaikkal a fegyveresek, akkor megölik a csecsen függetlenség

eszméjét is, mivel ártatlan emberek gyilkosainak nem lehet átadni a köztársaság vezetését. Azt ajánlotta nekik, hogy tegyék le a fegyvert, és a nemzetközi sajtó jelenlétében, egy nyílt moszkvai bírósági tárgyaláson álljanak ki elveik mellett. Az irodalmár

felszólította Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezetőit, hogy szólítsa fel megadásra a túszejtőket. Álláspontja szerint egy ilyen lépés olyan mértékben növelné Maszhadov presztízsét a közvélemény körében, hogy azt az orosz vezetés sem hagyhatná figyelmen kívül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek