Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A WHO bizonytalan

Az angliai székhelyű GlaxoSmithKline gyógyszerkutató és forgalmazási vállalat szakemberei oltóanyagot fejlesztettek ki a H5N1 madárinfluenza-vírus különböző variánsai ellen, a vállalat az embereken való tesztelésre a napokban kapott engedélyt - jelentette szombaton a Die Welt berlini hetilap, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szakembere bizonytalanságnak adott hangot a magyar oltóanyaggal kapcsolatban.


Dátum: 2006-06-03 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:49.139185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Karl Stöhr madárinfluenza-szakértő a DPA német hírügynökség angol nyelvű adásának kijelentette: Magyarország nem válaszolt azokra a felhívásokra, hogy független vizsgálatnak vesse alá vakcináját, illetve adjon vérmintát, mivel kétségek vannak az oltóanyag hatékonyságát illetően.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) márciusban engedélyezte a Fluval H5N1 vakcina magyarországi forgalmazását.

A szer gyártásának jogát az Omninvest Kft. kapta, de a német hírügynökség beszámolója szerint a cég a magyarországi forgalmazás engedélyezése óta nem adott ki semmilyen, független vizsgálatra alkalmas részletet, s a terméket a londoni székhelyű Európai Gyógyszerügynökséghez (EMEA) sem terjesztette be engedélyeztetésre.

A beszámolóban megszólalt Zimonyi Ferenc, az Omninvest Kft. ügyvezetője is, aki azt mondta: egyelőre nem tartják időszerűnek benyújtani a vakcinát és a dokumentációt az EMEA-nak. Megfelelő időben beadják majd, de "figyelembe kell vennünk, hogy a klinikai próbák még nem zárultak le", bár már a tömeges gyártásra is készen állnak.

Stöhr aláhúzta, hogy az Omninvest nem köteles beküldeni a vakcinát (a WHO-nak), a WHO nem rendőrség, de a vakcina független megvizsgálására vonatkozó ajánlat továbbra is fennáll. Sok cég megvizsgáltatja termékét, hogy erősítse piaci pozícióját, ezt várják például a GlaxoSmithKline-tól, amely szintén fejleszt oltóanyagot.

A Die Welt jelentése szerint a GlaxoSmithKline preparátumát körülbelül ezer kísérleti alanyon próbálják ki, az első eredményekre még ebben az évben számítanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek