Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebb pokolgép robbant Törökországban

Kisebb pokolgép robbant szombaton a dél-törökországi Mersin kikötővárosban egy bevásárlóutcában, a detonációban tizenketten könnyebben megsérültek - közölte a helyi kormányzó.


Dátum: 2006-06-03 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:49.438600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint az elkövető egy mobiltelefonnal összekötött robbanószerkezetet hozott működésbe a török fővárostól, Ankarától 450 kilométernyire délkeletre, a Földközi-tenger partján fekvő településen.

A robbanás helyszínén készített televíziós felvételek tanúsága szerint a detonáció nem okozott komoly kárt.

A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A múltban radikális kurd szeparatisták, iszlámista csoportok, valamint baloldali szélsőségesek egyaránt követtek el robbantásokat Törökországban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek