Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael új telep építésébe kezdett

Új zsidó telep építését kezdte meg Izrael a megszállt Ciszjordániában - közölte a szombati izraeli média.


Dátum: 2006-06-03 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:50.943194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az építkezés a Jordán folyó völgyében fekvő Maszkiót településen kezdődött meg, s arra hírek szerint az izraeli hadsereg is áldását adta.

Értesülések szerint az új házakba a tavaly a Gázai övezetből kiebrudalt zsidó telepesek költöznek majd.

Izrael Ehud Olmert vezette kormánya a tervek szerint feladja Ciszjordánia egy részét, de a Jordán völgyére mint biztonsági övezetre változatlanul igényt formál.

A nemzetközi közvélemény többször is követelte, hogy Izrael állítsa le a zsidó telepek bővítését a megszállt palesztin területeken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek