Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Templomszentelés a Mátrában

A Mátra rengetegének közepén, a Mária-kegyhelyként számon tartott, Mátraszentimréhez tartozó Fallóskúton szombaton szentelték fel a Szűz Mária Béke Királynője templomot.


Dátum: 2006-06-03 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:51.589733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szertartást Seregély István egri érsek celebrálta.

Az új szentély azon a tisztáson áll, ahol hat évtizede egy asszony előtt megjelent Szűz Mária és egy gyógyító forrást mutatott a számára.

A templom több százmillió forintos költséggel, javarészt közadakozásból épült fel - mondta Kacsik Árpád esperes, az építkezés szervezője, a mátraszentimrei római katolikus plébánia vezetője az MTI-nek.

A három tornyú, egyszerre nyolcszáz-ezer ember befogadására alkalmas épület megvalósításához szükséges források kilencven százalékát a hívek teremtették elő - fűzte hozzá.

A gyűjtést folytatják, mert a templomnak még nincs orgonája, és a harangok is hiányoznak a tornyokból - mondta Kacsik Árpád.

A gyógyító forrás közelében már 1948-ban kápolnát emeltek, amely azóta is fontos zarándokhelye a híveknek.

A zarándokhelyet 15 éve őrzi egy remete, Pascal testvér, aki mostantól harangozó sekrestyésként szolgál az új szentélyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek