Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Festetics-szobor avatás Keszthelyen

A város napját ünnepelték Keszthelyen szombaton: felavatták gróf tolnai Festetics György életnagyságú szobrát, ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak, kulturális és sportrendezvényekre várták az érdeklődőket.


Dátum: 2006-06-03 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:54.596659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A programok fénypontja a Fő téren felállított Festetics-szobor avatása volt a felvilágosult pannon főnemes születésének 250. évfordulója alkalmából.

Az ünnepségen a főúri család kései leszármazottja, a Bécsben élő gróf Festetics György meleg szavakkal mondott köszönetet a városnak a szoborért, amelyet mintegy ezer érdeklődő jelenlétében ökumenikus egyházi áldástól kísérve leplezett le.

A tűnődő Festetics Györgyöt egy padon ülve ábrázoló bronzszobor Farkas Ferenc, Hermann Lipót-díjas zalai szobrászművész és Balogh Katalin helybeli építész közös alkotása. Felállítása, környezetének kialakítása 12 millió forintba került.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek