Putyin: Ukrajna megfizet
Putyin elnök az Ukrajnának szállított földgáz árával kapcsolatban megjegyezte: ha a Nyugat támogatja mindazt, ami Ukrajnában végbe megy, akkor ezért fizetnie is kell, például a világpiaci gázárat.
Dátum: 2006-06-03 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:55.188446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Semmilyen változatban nem fogadjuk el erőszak alkalmazását Iránnal szemben - jelentette ki Putyin orosz elnök péntek este, amikor Moszkva melletti villájában fogadta a G8, a legfejlettebb ipari országok hírügynökségének igazgatóit. A júliusi szentpétervári csúcs előkészítésének számító találkozón korainak nevezett bármi Irán elleni szankciót. Egyszersmind üdvözölte az Egyesült Államok legutóbbi tárgyalási javaslatát. Szerinte ez új impulzust adhat az iráni atomkérdés megoldásának.
Ami a balkáni államalapítási törekvéseket illeti, Putyin úgy vélte, el kell dönteni, hogy az államok területi egységének kérdésénél a történelmi igazságosságot, vagy a politikai célszerűséget állítják az első helyre. Mindenesetre a dél-oszét vagy az abház népnek nehéz lesz megmagyarázni, hogy ők miért nem szakadhatnak el Grúziától, ha a koszovói albánok elszakadhatnak Szerbiától.
Az orosz elnök érdekes megjegyzést tett a gázárakról Ukrajnával folytatott vitáról. Mint mondta, ha a nyugat támogatja mindazt, ami Ukrajnában végbemegy, akkor ezért fizetnie is kell. Oroszország tizenöt éven keresztül a világpiacinál olcsóbb gázszállításokkal évi három és félmilliárd dollárral támogatta Ukrajnát. Ezt többé nem teszi. Most már minden, ami ott történik, a nyugat felelőssége.
radio.hu - fidesz.hu