Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polt Péter kevesli az ügyészségi költségvetési támogatást

Polt Péter véleménye szerint az ügyészségi munka hatékonyságának, színvonalának csökkenése, mi több, a vádhatóság fizetőképtelenné válása reális esély 2003-ban, ha az ügyészség költségvetését a kért 6,2 milliárd forint helyett csak 2 milliárddal növelik jövőre. A legfőbb ügyész budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön elmondta azt is, hogy tudomása szerint a Pénzügyminisztérium eredeti terveiben egy, a fő számokat illetően az ideivel megegyező, mintegy 16 milliárdos ügyészségi költségvetés szerepelt, melyet még csökkentettek volna a beruházások vonatkozásában 1,2 milliárd forinttal.


Dátum: 2002-10-24 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:32.134803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polt Péter elmondta: az ügyészség 6,2 milliárdos többletigénye részben a jövő évi ügyészi illetményemelés 1 milliárdos költségéből, részben az 1,2 milliárdos elvonás mellőzéséből, részben pedig abból a 4 milliárdos összegből tevődött össze, melyet a fellebbviteli főügyészségek felállítása és működtetése, illetve a jövőre életbe lépő új büntetőeljárási törvényben meghatározott ügyészi feladatok tesznek indokolttá.

A legfőbb ügyész szerint a jelenlegi 2 milliárdos emelés arra elég, hogy fedezze az ítélőtáblák mellett működő fellebbviteli főügyészségek felállítását, illetve a jövő évi ügyészi illetményemelést. Erre a bírákéval megegyezően két lépcsőben júliusilletve december 1-jével 25-25 százalékos mértékben kerülne sor.

Polt Péter megjegyezte: tudomása szerint az ügyészségi igényeket az Állami Számvevőszék is vizsgálta, de nem találta eltúlzottnak. Hozzátette: az ügyészi fizetésemelés ütemezése, mértéke elmaradt a várakozásoktól és "bizonyos csalódottságot" keltett az állományban. A legfőbb ügyész elmondta: az igényeikhez képest jelentkező 4 milliárd forintos hiány hatékonyság-, illetve színvonalcsökkenést eredményezhet az ügyészi szervezetben, mi több: 2003 utolsó hónapjaiban fizetésképtelenséghez is vezethet. A legfőbb ügyész a színvonalcsökkenésre példaként említette, hogy az új büntetőeljárási törvényben meghatározott többletfeladatok 145 fős ügyészségi létszámnövelést tesznek szükségessé, ám a 2003. évi költségvetés jelenlegi állása szerint erre nyilvánvalóan nem lesz lehetőség. Ennek pedig egyenes következménye az ügyészek munkaterheinek gyarapodása és az elintézési idő növekedése.

- A bíróságok példája mutatja, hogy az ügyhátralék könnyen jön, de aztán már csak borzasztó nehezen dolgozható le - jegyezte meg Polt Péter. Leszögezte: az ügyészség, ahogy eddig, ezután is ereje megfeszítésével dolgozik, és mindent megtesz a negatív következmények elhárítása érdekében, de rajta kívül álló okokból ezek mégis bekövetkezhetnek.

A 2002. évi országjelentés kapcsán Polt Péter elmondta: ez az első, amely kiemelten foglalkozik az ügyészi szervezettel, és azt az egységes igazságszolgáltatás részének tekinti.

Polt Péter rámutatott: az országjelentés elismeréssel szól a 2000-ben megkezdett ügyészségi reformról. Ennek keretében jött létre például a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal, amely sikerrel lép fel a nagy súlyú gazdasági, korrupciós cselekmények elkövetőivel szemben.

Az európai főügyészek egy hónappal ezelőtti svédországi találkozója kapcsán Polt Péter kijelentette: az ott felmerült szervezeti megoldások, módszerek Magyarországon már működnek, sőt több európai tagállam érdeklődéssel figyeli a magyar gyakorlatot. Az időszerűséget, gyorsaságot tekintve pedig a magyar ügyészség teljesítménye jobb az uniós átlagnál.

A legfőbb ügyész elmondta: a jövő év elején felállítandó és működését július 1-jén megkezdő három ítélőtábla mellett létesítendő fellebbviteli főügyészségek vezetői posztjaira kiírták a pályázatokat. A beadás határideje november 20. A tervek szerint december elején már ki is nevezhetik az új ügyészségi vezetőket. A felállítandó ügyészségi szervekben vezetőkkel együtt összesen alig több mint 40 ügyész dolgozik majd, ebből 18 a fővárosé, a többi a szegedi, a pécsi fellebbviteli főügyészségen, illetve a katonai ügyészi szervezeti egységnél.

A keddi kormányülésen megtárgyalt Btk.-módosítás kapcsán Polt Péter elmondta: az ügyészség két kérdésben alakított ki eltérő álláspontot. Ezek a nézetkülönbségek részben egyes elkövetői csoportok, elkövetési formák megítélésében, részben a kábítószerrel visszaélés kapcsán elterelésre kijelöltek körének nagyságában mutatkoznak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek