Rendőrök verték a Magyar Nemzet fotósát
Rendőrök csaptak össze szurkolókkal szombat este hétkor a Puskás Ferenc stadion mellett, miután az Újpest elbukta a bajnoki aranyat. Tizenegy szurkolót őrizetbe vettek. A rohamrendőrök az eseményt fotózó Magyar Nemzetes kollégát sem kímélték, gumibottal mellkason ütötték, majd kicsavarták a kezét, a segítségére siető társát pedig gázspray-vel fújták le. Minderről fotók is készültek.
Dátum: 2006-06-04 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:01.032838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap kollégája, Éberling András, miután elhagyta a stadiont szirénázó rendőrautókra és vágtató lovasrendőrökre lett figyelmes. Autójába ülve követte őket, majd a Stefánia és az Egressy út sarkán fotózni kezdte a randalírozó szurkolókat megfékezni igyekvő készenlétieket.
A feldühödött újpesti keménymag nem kímélte a rendőrautókat sem. A kolléga előbb lefotózta a féltéglával betört ablakú rendőrautót, majd az intézkedő rendőröket is, akik többeket földre tepertek és megbilincseltek. A helyszínen ekkor már kevesen tartózkodtak, fotóst tehát nehezen lehetett összekeverni egy rendbontóval. Ekkor azonban mégis odarohant hozzá egy rendőr, aki tomfájával bordán ütötte. Éberling András hiába hivatkozott arra, hogy ő csak a munkáját végzi, a szerv csak annyit ordított, hogy: Ne fotózzál!. Néhány pillanat múltával már hárman voltak az intézkedők, és kicsavarták Éberling András kezét.
A kavarodás közben a Magyar Nemzet munkatársa váratlan segítséget kapott. A Blikk fotósa megpróbálta kiszabadítani a rendőrök kezei közül, ő azonban, ha lehet, még rosszabbul járt, ugyanis egyikük két centiméter távolságból gázsprayt fújt az arcába.
Végül megjelent az intézkedők parancsnoka, és ő is közölte, hogy az eseményeket nem lehet fotózni, valamint azt kérdezte, hogy miért nem azt fotózzák, amikor őket bántalmazzák a randalírozók. A fotós ekkor megmutatta azt a felvételét, amin a betört ablakú rendőrautó látható. Ezek után szabadon távozhatott.
Éberling András látleletet vetetett fel sérüléseiről.
MNO - fidesz.hu