A cseh jobboldal vezetője kapott kormányalakítási megbízást
Csehországban Václav Klaus államfő az eddigi ellenzék vezetőjét, a jobboldali Mirek Topoláneket bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével.
Dátum: 2006-06-06 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:08.225608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt hét végén tartott csehországi parlamenti választásokon Topolánek Polgári Demokrata Pártja kapta a legtöbb szavazatot, bár többséget a törvényhozásban nem szerzett.
Két lehetséges kisebb partnerével együtt a 200 mandátumnak éppen a felét birtokolja a jobboldal, pont annyit, amennyit az eddig kormányzó baloldal. Jirí Paroubek miniszterelnök, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke korábban azzal vádolta a polgári pártot, hogy tisztességtelen eszközökkel nyert, és az eredmény bírósági megtámadását is kilátásba helyezte. Vasárnap viszont Paroubek már azt nyilatkozta, hogy ellenzéki szerepet javasol az általa vezetett szociáldemokratáknak Csehországban.
MNO - fidesz.hu