Sztrájkolnak a középiskolások
Több mint kétszázötven diákot vettek őrizetbe hétfőn Chilében a középiskolások második országos sztrájknapján.
Dátum: 2006-06-06 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:12.738509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egy héten belül második országos megmozdulásban, amelynek célja az oktatási reformok kikényszerítése a chilei kormánytól, több mint egymillió diák és tanár vett részt. Nem tartottak órákat az állami és vegyes finanszírozású főiskolák többségében, valamint 35 egyetemen sem.
Bár a középiskolások "békés megmozdulásokra" szólítottak fel, számos összecsapásra került sor Santiago központjában, ahol radikális diákok égő gumiabroncsokból emeltek barikádokat. Ugyancsak a fővárosban több boltot összetörtek, illetve kifosztottak. Az összecsapásokban 262 diákot vettek őrizetbe, és több tucatnyian sebesültek meg, köztük 17 csendőr és néhány a helyszínről tudósító újságíró. Felvonulásokat tartottak Valparaisóban, Iquiquében, San Antonióban és Puerto Monttban is, de e városokból nem érkezett jelentés zavargásokról.
Michelle Bachelet köztársasági elnök, bár "feleslegesnek" nevezte a sztrájkot, bejelentette, hogy alkotmánymódosítási törvénytervezetet nyújt be, amely "biztosítaná minden állampolgárnak a minőségi oktatáshoz való jogot. Jelenleg ugyanis a chilei alkotmányban még mindig az Augusto Pinochet 1973 és 1990 közötti diktatúrája idején hozott rendelkezés érvényes, amely a közoktatási intézményeket a helyi önkormányzatok kezébe adja. A helyhatóságok azonban pénzhiányban szenvednek, így egyre nő a különbség a magániskolák és az állami iskolák színvonala között.
MTI - fidesz.hu