Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni

Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni árvíz és belvíz miatt: kilencet Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, hetet Hajdú-Bihar megyéből, ötöt pedig Pest megyéből - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.


Dátum: 2006-06-06 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:18.428139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor tájékoztatása szerint a Hernád vízszintje Hidasnémetinél hétfő délután elérte a 415 centiméteres magasságot. Ezt követően a folyó felső szakaszán lassú, de folyamatos apadás kezdődött.

A folyó menti Hernádkércsen hét lakóházat vett körbe a víz. Ez tizenöt embert érint, de az ő kitelepítésükre egyelőre nem volt szükség. Hernádszentandrás pedig csak traktorral, teherautóval és terepjáróval közelíthető meg.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe kétszázötven tűzoltót kellett átcsoportosítani az árhullám kivédése érdekében. Encsen és Hernádkércsen egy-egy mentőbázist alakítottak ki.

A szóvivő közölte: továbbra is keresik azt a férfit, aki a hétfő délután Ipolytölgyesnél kenubalesetet szenvedett háromfős társaságból tűnt el.

Folytatják a kutatást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajólászlófalván vasárnap délután patakba esett hétéves kisfiú után is - jelezte Dobson Tibor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek