Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BAA bejelentette a Ferrovial-ajánlat elfogadását

Hivatalosan bejelentette kedd délelőtt a Budapest Airportot birtokló brit BAA repülőtér-üzemeltető, hogy elfogadta a spanyol Ferrovial építőipari, infrastrukturális és szolgáltató csoport konzorciumának módosított - vagyis meredeken megemelt - átvételi ajánlatát.


Dátum: 2006-06-06 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:19.942644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BAA a Londoni Értéktőzsdén (LSE), a keddi nyitás után közzétett nyilatkozatban "vonzónak" nevezte a Ferrovial által ajánlott árat, amely a közlemény szerint részvényenként 9,5025 font. Ez 10,3 milliárd fontra értékeli a céget. Az egyezség alapján továbbra is él a részvényeseknek a tavalyi üzleti évről javasolt, részvényenként 15,25 pennys osztalékajánlat.

A Ferrovial korábbi ajánlata 9,00 fontos részvényenkénti árat tartalmazott; még korábban a spanyol cég 8,10 fontot ajánlott a BAA-ért, amelynek vezetése nemrég közölte a részvényesekkel, hogy a vállalat tényleges értékét legalább 9,40 fontra tartja részvényenként.

A BAA részvénye a kedd délelőtti kereskedésben meredeken, 19,00 pennyvel, 2,05 százalékkal 9,47 fontra emelkedett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek