Árnyékállam kiépítésén dolgozik Gyurcsány
Látványkormány mellett árnyékállam, a kormányprogram pedig kizárólag az emberek megsarcolására alkalmas - hangzott el Navracsics Tibor és Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-06-06 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:21.421022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Lassúsági rekordot döntött a második Gyurcsány-kormány, miután a választások és a kormányprogram beterjesztése között még soha ennyi idő nem telt el" - szögezte le Szijjártó Péter, rámutatva: ez a lassúság különösen azért érdekes, mert ugyanazok alkotják a kormányt, akik az előző ciklusban. A Fidesz kommunikációs igazgatója a kormányprogramról így nyilatkozott: kevés benne a konkrétum, és ami mégis benne van, az jobb lett volna, ha kimarad. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc programja a pénzbehajtás programja lett. Ez a dokumentum arról szól, hogy fogja a miniszterelnök értelmetlenül, minden ok nélkül és igazságtalanul megsarcolni az embereket - tette hozzá.
A kormányprogram nehezebbé fogja tenni az emberek életét, hiszen fizetős lesz az egészségügy és az oktatás is - húzta alá Szijjártó, majd így folytatta: a társadalom továbbszakadása várható, miután megszűnik az esélyegyenlőség ezeken a területeken. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányfő csütörtökön beismerte: adóemelésre van szükség, annak dacára, hogy a kampány alatt ennek ellenkezőjét állította. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Fidesz minden adóemelés, vizitdíj és burkolt tandíj bevezetés ellen fog szavazni.
Navracsics Tibor arra emlékeztetett, hogy Gyurcsány a választási kampányban olcsóbb és átláthatóbb államot ígért. Ezzel szemben - mutatott rá - az állam átláthatatlanná, drágábbá és kevésbé demokratikussá vált; a miniszterelnök intézménydzsungelt alakított ki.
Látványkormányt hozott létre, ám emellett létrejött az árnyékállam is - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve a minisztériumok jogainak megnyirbálását és két új képződményszerű intézmány, a fejlesztési kabinet és az államreform bizottság létrehozását. Az utóbbiakkal kapcsolatban kifejtette: mindez a parlamentáris demokráciával ellentétes, a kabinetek tagjait nem ismerjük, közjogi státuszuk nem tisztázott, és az sem, hogy konkrétan mi a feladatuk. Navarcsics hozzátette: Gyurcsány a kettős hatalom kiépítését viszi végbe.
Mint mondta, a hírek szerint a kormány több ezer köztisztviselőt bocsát el és rugalmassá kívánja tenni a köztisztviselői munkaviszony szabályozását, ami szintén azt teszi lehetővé, hogy akár politikai tisztogatás jegyében bocsássanak el tisztviselőket. Rámutatott arra is, hogy a parlamentáris demokrácia logikájának nem felel meg, hogy a két szervezet nem felelős az Országgyűlésnek és olyan emberek - Draskovics Tibor, Bajnai Gordon - vezetik, akiket senki nem választott meg.
fidesz.hu