Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zászlót cseréltek Szerbiában

Pontban délben, azonos időben az összes szerbiai katonai alakulatnál megtörtént kedden a zászlócsere: a szerbia-montenegrói állami lobogót leeresztették, a szerbiait pedig felvonták az árbocra, jelezvén, hogy nincs többé a köztársaságban szerbia-montenegrói hadsereg, hanem csak szerbiai.


Dátum: 2006-06-06 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:27.200724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "központi zászlócsere" a szerb himnusz dallamaira, Zoran Stankovic védelmi miniszter jelenlétében a védelmi minisztériumban történt. Ezzel egy időben a vezérkarnál, illetve az összes szerbiai alakulatnál megtörtént a zászlócsere, és leeresztették a szerbia-montenegrói állami lobogót az államközösség kormányának helyt adó hatalmas belgrádi épületkomplexumban is. A lobogók cseréje azt jelzi, hogy Montenegró és Szerbia önállósodásával megtörtént az első lépés a különválási folyamatban. Létrejött a szerbiai, illetve a montenegrói hadsereg. A montenegrói laktanyákban már közvetlenül a május 21-i függetlenségi népszavazás után megtörtént a zászlócsere, napokkal a függetlenségi nyilatkozat elfogadása előtt. A hadsereg felosztása a legkevésbé problémás területe a szerbiai-montenegrói különválásnak. A katonai létesítmények és hadi eszközök megosztása területi alapon történik, ami vonatkozik a hadiflottára is: a Kotori-öbölben állomásozó tengeri flotta Montenegró tulajdonát fogja képezni, a dunai flottilla pedig Szerbiáé lesz.

A szerbiai lapok kedden epés címekkel látták el tudósításaikat a szerbiai parlament hétfői üléséről, amelyen létszámhiány miatt csak másodszorra sikerült elfogadni a határozatot arról, hogy Szerbia megörökli a közös állam nemzetközi jogalanyiságát, és ezzel szuverén állammá válik. "A létszámhiány lassította Szerbia függetlenségét" - írta a Danas, "A képviselők szégyenbe hozták Szerbiát" - írta a Blic. A Vecernje Novosti interjút készített Daniel Server neves washingtoni Balkán-szakértővel, aki a délszláv államközösség felbomlásának lélektani hatásaira hívta fel a figyelmet. Montenegró különválását Pristinában sokkal többen ünneplik, mint Podgoricában - mondja Server, aki szerint külföldön általános az a felfogás, hogy amennyiben a montenegróiak jobban szeretnének önállóan haladni Európa felé, miért várnák el az albánoktól, hogy egy országban éljenek a szerbekkel

A Politika című napilapban kedden megjelent kommentárjában Djordje Vukadinovic ismert belgrádi politológus azt írta, hogy a washingtoni és brüsszeli bürokraták láthatóan úgy döntöttek: beadják a keserű pirulát Szerbiának". Vukadinovic szerint a nemzetközi közösség semmiképpen se fogja kompenzálni a koszovói kérdéskörben vagy az euroatlanti integráció terén azt a "forró pofont", amelyet Milo Djukanovic montenegrói kormányfő adott a szerb politikai elitnek a nemzetközi közösség asszisztálásával. "Éppen ellenkezőleg: az ily módon elkábított szerbiai közvélemény mintha tökéletesen fel lenne készítve még néhány keserű pirula bevételére...." - írta Djordje Vukadinovic.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek