Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: a normaszöveg egyeztetése előtt nincs értelme tárgyalni

A Fidesz és az MDF álláspontja szerint az Európai Unióról szóló ügydöntő népszavazásra nem kerülhet sor a csatlakozási szerződés ismerete nélkül.


Dátum: 2002-10-24 20:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:35.073509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az alkotmánymódosításról szóló csütörtöki négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján elmondta: a tárgyaláson kiderült, az alkotmánymódosítás normaszövegéről nem volt előzetes egyeztetés, azt az Igazságügyi Minisztérium szakemberein kívül alkotmányjogászok nem látták. A politikus véleménye szerint nincs értelme addig tárgyalni a módosításokról, amíg a normaszöveget nem egyeztetik.

Áder János kitért arra, hogy a Fidesz által megfogalmazott szakmai észrevételeket az Igazságügyi Minisztérium elfogadta.

A Fidesz frakcióvezetője úgy vélte: addig nincs értelme az alkotmánymódosítás parlamenti vitájának, amíg a normaszöveget nem egyeztetik. A politikus bírálta Kovács Lászlót, az MSZP elnökét, mert nem volt jogi alapja annak a kijelentésének, mely szerint ha záros határidőn belül nem történik meg az alkotmány módosítása, akkor a kormány esetleg nem tudja aláírni a csatlakozási szerződést.

Áder János értékelése szerint elmozdulás következett be a kormány álláspontjában, mivel nincs akadálya annak, hogy visszatérjenek ahhoz a forgatókönyvhöz, mely először a parafálást, majd az alkotmánymódosítást, a népszavazást, a szerződés ratifikálását, majd kihirdetését tartalmazná.

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint a március 15-i népszavazási időpontot a kormánypártok sem támogatják.

Hozzátette: a szakmai egyeztetés folytatására és az európai uniós nagybizottság összehívására van szükség november elejére.

A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte: az alkotmánymódosítás december 31-i határideje elvileg tartható, de nem rajtuk múlik. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az egyeztetésen nem került sor annak a kérdésnek a tárgyalására, hogyan teljesíti a kormány a szeptember 19-i megállapodásból fakadó kötelezettségeit.

Áder János szerint az uniós csatlakozásra történő felkészülés akkor lehet alapos, ha a kormány többet foglalkozik vele.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője annak a véleményének adott hangot, hogy ezeket a tárgyalásokat már hetekkel ezelőtt le kellett volna folytatni.

Az MDF-es politikus hangsúlyozta, csak a szerződés tartalmának ismeretében kerülhet sor az ügydöntő népszavazásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek