Olaszország 10 milliárd euróval csökkentené államháztartási hiányát
Olaszország július elején 10 milliárd euró államháztartási hiánycsökkentő csomagot jelent be - közölte kedden Mario Lettieri olasz kincstárügyi államtitkár-helyettes.
Dátum: 2006-06-06 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:33.060526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kincstárügyi minisztérium szerint az intézkedési csomag hatására csökken az idei évi 4,6 százalékra várt GDP-arányos államháztartási deficit.
Az olasz illetékes arra nem tért ki, hogy a 10 milliárd euró milyen időszakra szól.
Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter "komolynak" mondta az olasz államháztartási deficit nagyságát. A miniszter azelőtt nyilatkozott, hogy Brüsszelben összeültek az eurózóna pénzügyminiszterei, akikhez szerdán további 13 EU ország pénzügyminisztere csatlakozik. Grasser az Ecofin elnöke.
A 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány jóval meghaladja az eurózónában felső határként megszabott 3,0 százalékot. Olaszország ezt a szintet 2003 óta rendre átlépi.
Kedden az Európai Bizottság azt javasolta Romano Prodi új kormányának, hogy 2007 végére csökkentse 3 százalékra a deficitet. Az EU pénzügyminiszterei várhatóan támogatják a Bizottság javaslatát.
Eközben az olasz gazdasági minisztérium bejelentette, hogy Olaszország GDP-hez mért államadóssága idén már a második egymást követő évben nő, 108,3 százalékra emelkedik a tavalyi 106,4 százalékról.
A ráta tavaly nőtt először 1994 óta.
MTI - fidesz.hu