Politikai bosszú Hajdúböszörményben?
Politikai tisztogatás indult el Hajdúböszörményben, arra kérjük a város polgármesterét állítsa meg a bosszúhadjáratot - szögezte le Kiss Attila, a település Fidesz-elnöke.
Dátum: 2006-06-07 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:34.189106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ulics Tibornak, a hajdúböszörményi Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont korábbi vezetőjének munkájára a Fidesz szerint különösebb panasz nem volt, ezért indokolhatatlan, hogy miért nem hosszabbították meg a szerződését.
- A szakmailag megfelelő munkát végző vezető több alkalommal bírálta néhány, baloldalhoz tartozó önkormányzati képviselő tevékenységét - jegyezte meg Kiss Attila, Hajdúböszörmény Fidesz-elnöke, aki rámutatott arra, hogy mivel az önkormányzat egyes vezetői nem nézték jó szemmel Ulics Tibor munkáját, mennie kellett.
Szerinte egyértelmű, hogy az intézményvezető politikai bosszú áldozata lett. - Közvetlen felettese elmondta, a képviselő-testület két bizottsági elnöke részéről politikai nyomás nehezedett rá, hogy ne hosszabbítsa meg Ulics Tibor szerződését - fakadt ki Kiss, aki szerint ezek után teljesen bizonytalan, hogyan fog a nyár folyamán működni az intézmény.
Ulics Tibor elmondta, korábban kényes kérdésekkel keresett meg egyes önkormányzati képviselőket, akik már tavaly ősszel az értésére adták, hogy ha nem hagy fel a "nyomozással", akkor ez az állásába kerülhet. - Ettől függetlenül végeztem a munkám, de a fenyegetéseket beváltották - jegyezte meg Ulics.
Kathiné Juhász Ildikó, Hajdúböszörmény kormánypárti polgármestere állítja, szó sincs politikai bosszúhadjáratról. - Ulics Tibornak lejárt a szerződése, nem voltak megelégedve a munkájával, fegyelmi is folyt ellene, ezért nem hosszabbítottak vele szerződést - jelentette ki Hajdúböszörmény első embere.
Forrás: Magyar Nemzet, 2006. június 7.