A főügyész előterjeszti jelentését
Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti jelentését Szerbia együttműködéséről a testülettel.
Dátum: 2006-06-07 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:36.620660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belgrádi média biztosra veszi, hogy a jelentés negatív hangnemű lesz, hiszen Anton Nikiforov, a főügyész szóvivője néhány napja közölte: "az együttműködés értékelése Szerbiával nem változott, nincs semmilyen előrelépés."
Az Európai Bizottság május elején megszakította a társulási tárgyalásokat Szerbia-Montenegróval, mivel a megadott időpontig Belgrád nem működött maradéktalanul együtt a Nemzetközi Törvényszékkel, azaz nem adta át a testületnek a háborús bűnökkel vádolt Ratko Maldic tábornokot, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát.
MTI - fidesz.hu