Jövőre radikálisan csökken a szocialisták szavazótábora
Az önkormányzati választások eredményéről, az uniópárt, illetve pártunió létrehozásáról egyeztetett csütörtökön politológusokkal és más meghívottakkal Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterelnöke.
Dátum: 2002-10-24 20:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:35.668552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón jelen volt Fritz Tamás, Simon János, Lánczi András, Navracsics Tibor politológus, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Faggyas Sándor, a Heti Válasz munkatársa, valamint Révész Máriusz és Hende Csaba országgyűlési képviselők.
A megbeszélésen Orbán Viktor pozitívan értékelte a polgári körök szerepét az önkormányzati választásokon.
A polgári kormány miniszterelnöke a Fidesz "túlélési gyakorlatának" minősítette a helyhatósági választásokat, mivel a szervezetek nem kaptak a kampányhoz pénzt.
A megbeszélésen megállapították, hogy a helyi szervezetek több helyen csak a polgári körök segítségével tudtak kampányolni.
Orbán Viktor közölte: 2002-ben az önkormányzati választásokon 30 ezerrel szavaztak többen a Fideszre és szövetségeseire, mint 1998-ban.
Arról is szó esett, hogy a szocialisták szavazótábora az utóbbi időszakban dinamikusabban nőtt, mint a Fideszé, de ez a tanácskozáson jelen lévők szerint a várható gazdasági folyamatok miatt jövőre radikálisan csökken.
Információk szerint Orbán Viktor nem döntötte még el, hogy uniópárt vagy pártunió létrehozására van-e szükség. A kiszivárgott hírek szerint ebben a kérdésben a jelen lévő politológusok véleménye is megoszlott.
A megbeszélésen szó esett arról is, hogy a konzultációkat rendszeressé tennék, és a Fidesz más prominensei is részt vennének rajtuk.
MTI - fidesz.hu