Az USA átveszi az afganisztáni misszió irányítását?
Az Egyesült Államok felajánlotta, hogy jövőre átveszi a NATO afganisztáni ereje, az ISAF irányítását - közölték kedden brüsszeli források.
Dátum: 2006-06-07 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:40.351877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megfigyelők szerint ezzel a lépéssel Washington azt akarja jelezni, hogy bár az ISAF mandátumának most folyó kiterjesztése lehetővé teszi az Afganisztánban harcoló amerikai alakulatok egy részének kivonását, az Egyesült Államok nem fog teljesen távozni az országból, nem hagyja ott magára NATO-beli szövetségeseit. Egyben egy ilyen döntés megteremti a lehetőséget arra, hogy meginduljon a két, Afganisztánban zajló nyugati katonai akció, a békefenntartó jellegű, a NATO által irányított ISAF és a megbuktatott tálib rendszer maradványai ellen küzdő különálló amerikai hadművelet egyesítése, ami Washington régi törekvése.
A NATO 2003 nyarán vette át az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő, az ISAF irányítását, s azóta fokozatosan kibővítette ennek mandátumát az ország vidéki körzeteire is. Most zajlik e folyamat harmadik szakasza, a déli tartományok biztonsági ellenőrzésének átvétele (ez várhatóan július-augusztusra fejeződik be, s eközben az ISAF létszáma az eddigi 9 ezer főről 16 ezerre nő) - novemberre, a NATO rigai csúcsértekezletének idejére pedig elvileg ki kellene terjeszteni az ISAF fennhatóságát a kelet-afganisztáni régióra, s így az ország egészére.
A dél- és kelet-afganisztáni "bevonulással" a NATO az amerikaiak helyzetén könnyít, eddig ugyanis e két térség az amerikai hadművelet fennhatósága alá tartozott: így azután Washington azzal számol, hogy az ázsiai országban állomásozó, ott küzdő csapatainak létszámát az idén 19 ezerről 16 ezerre csökkentheti. További lefaragás azonban nem valószínű: részben, mert az ISAF mandátumának kiterjesztéséhez szükség van az ott állomásozó amerikai erők egy részére, amelyeket egyszerűen áthelyeznek a NATO vezette erő fennhatósága alá. Részben pedig, mert Washington továbbra is saját erőt fog állomásoztatni az országban a tálibok, illetve a velük szövetséges nemzetközi terrorista csoport, az al-Kaida elleni harcra.
Az ISAF-et jelenleg a britek irányítják, s az amerikaiak tőlük vennék át a stafétabotot, valószínűleg jövő februárban. Ez egyszersmind egybeesne az ISAF vezetésének megreformálásával is: eddig ugyanis félévenként más-más ország látta el a parancsnoki posztot, s a gyakori váltások sokszor átmeneti zavarokat okoztak. Az elképzelések szerint az amerikaiak egy évig vezetnék az ISAF-et, s közben átalakítanák, "multinacionálissá" tennék a parancsnoki rendszert.
Afganisztán kérdése lesz az egyik legfontosabb napirendi pont a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek most csütörtöki, brüsszeli tanácskozásán.
MTI - fidesz.hu