A migráció pozitív?
Összességében pozitívan értékelte a migráció világjelenségét Kofi Annan ENSZ-főtitkár mind a befogadó országok, mind a bevándorlók országai szempontjából abban a jelentésben, amit kedden adott át a világszervezet közgyűlésének.
Dátum: 2006-06-07 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:40.645634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentésben, amelyből kiderül, hogy a migránsok száma 2005-ben világszinten 191 millióra nőtt, Annan hangsúlyozta: ezek az előnyök a migránsok jogainak tiszteletben tartásától és azok alkalmazásától függenek.
Jelenleg Európa fogadja be a világ bevándorlóinak legnagyobb hányadát, 34 százalékot, majd Ázsia következik 28 százalékkal. Észak-Amerika 23, Afrika 9, Latin-Amerika és a Karib-térség 3, végül Óceánia 3 százalékkal veszi ki a részét ebből a jelenségből.
Annan a migráció gazdasági előnyeit ecsetelve emlékeztetett arra, hogy egyes országok, amelyek nem is olyan régen még kivándorlók tömegét adták a világnak, mint Írország, több dél-európai ország, Dél-Korea vagy Chile, látványos módon fejlődtek és olyan virágzó gazdaságot hoztak létre, amely már az új bevándorlókat vonzza.
A bevándorlók egyharmada egyik fejlett országból egy másikba tette át székhelyét, de néhány olyan országban, amelyeket még ma is "fejlődő országnak" tekintenek, mint Dél-Korea, Szingapúr, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, a bevándorlás sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint másutt. A bevándorlóknak csaknem a fele nő.
Az ENSZ főtitkára ugyanakkor elismerte, hogy a bevándorlás számos problémával jár, mint például a bevándorlókkal szembeni rossz bánásmód, az embercsempészet, a munkaadók lelkiismeretlensége, valamint a befogadó ország lakosságának idegengyűlölő megnyilvánulásai és ezek gyakran elhomályosítják a migráció előnyeit.
Az ENSZ-közgyűlés szeptember 14-15-én tart magas szintű tanácskozást a migrációról.
MTI - fidesz.hu