Elfogórakéták Japánnak
Az amerikai védelmi minisztérium engedélyezte elfogórakéták Japánnak történő eladását, illetve olyan berendezésekét, amelyekkel modernizálni lehet az Aegis típusú rakétákat, mindezt összesen 458 millió dollár értékben.
Dátum: 2006-06-07 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:41.537712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán kormány szeretne vásárolni kilenc Standard Missile-3 típusú, hajóról indítható elfogórakétát és az egyik Aegis rakétarendszerének korszerűsítéséhez szükséges berendezéseket - közölte washingtoni idő szerint kedden este a nemzetközi biztonságpolitikai együttműködés ügyeiben illetékes amerikai ügynökség, a DSCA. Az eladást megvalósulása előtt a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.
A DSCA szerint azzal, hogy ilyen eszközöket adnak el Japánnak, "számottevően nem változtatják meg a térség katonai egyensúlyát annak ellenére sem, hogy Északkelet-Ázsiában jelenleg sehol nincsenek rendszerbe állítva ezekhez hasonló fegyverek". Ez a fegyvereladás "csupán megerősíti Japán már létező védelmi képességeit" - olvasható a közleményben.
"Az Aegis rendszert és a Standard rakétákat japán hadihajókra szerelik fel, és a rakétaelhárító Patriot PAC-3 típusú rakétákkal együtt az ország területét ballisztikus rakéták ellen védeni hivatott majdani rendszer alapjai lesznek" - szögezte le az amerikai ügynökség.
Az Egyesült Államok és Japán 1999 óta közösen fejleszt egy rakétaelhárító rakétarendszert, amely terveik szerint legkésőbb 2007 elején már működne.
Néhány héttel ezelőtt japán vezetők közölték: elképzelhető, hogy Észak-Korea ballisztikus rakéta kilövésére készül, de szerintük minimális annak veszélye, hogy a kilövés már a közeljövőben megtörténik. Dél-Korea szerint Észak-Koreának van olyan rakétája, amely képes elérni a japán partokat.
MTI - fidesz.hu