Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar nap az V. Erdélyi Filmfesztiválon

Magyar napot is szerveznek a Kolozsváron immár ötödik alkalommal sorra kerülő Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF).


Dátum: 2006-06-07 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:41.836733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A június 2-11. között rendezett fesztivál szervezői az idei programot úgy állították össze, hogy szerdán a magyar alkotások kerülnek a figyelem központjába. Az immár hagyománnyá vált, Erdélyben megrendezett fesztivál szervezői igyekeznek minden évben úgy gazdagítani a műsort. Közvetlenül a seregszemle rajtolása után bejelentették: a fesztivál rövid történetében az idén sikerült a legtöbb bérletet eladni.

E törekvésbe illeszkedik a magyar nap megszervezése is, amely szerdán a Taxidermia rendezője, Pálfi György sajtótájékoztatójával kezdődik. Először az idei budapesti Filmszemlén levetített alkotást Kolozsváron is bemutatják. A Parti Nagy Lajos novelláiból felfűzött, három generáción végigvezető alkotás a fesztivál versenykategóriájában is részt vesz. A TIFF-en Pálfi filmje 11 másik alkotással együtt mérettetik meg a 10 ezer eurós fődíjért. Az alkotás a Cannes-i filmfesztiválon is szenzációt keltett.

A magyar nap keretében levetítik Gauder Áron Nyócker! című produkcióját is, ami 2005-ben az Annecy Animációs Filmfesztiválon a legjobb európai film címet nyerte el. A romániai fesztivál nézői megtekinthetik Hajdú Szabolcs Fehér tenyér című művét is, de a közönség a Hungarian Film Union rövidfilmjeivel is megismerkedhet.

A magyar alkotásoknak szentelt napot a Pozvakowski együttes "koronázza meg". Az egyik legeredetibb, több országot - közöttük Németországot, Hollandiát és Belgiumot - is bejárt posztrock zenekar este tíz órától szórakoztatja majd a közönséget.

Az idei fesztiválon 23 országból 93 nagyjátékfilmet és 18 országból 57 rövidfilmet vetítenek. Zömük országos bemutatóként szerepel Romániában. Különleges élményt nyújtott az a maratoni vetítés, amelyen kisebb szünetekkel megszakítva Lars von Trier: A királyság (The Kingdom) című 550 perces alkotását mutatta be. A fesztivál díszmeghívottja az idén Vanessa Redgrave. A rendezvényen megtekinthető az angol filmszínésznő legutóbbi filmje, a The Fever (A láz) című produkció is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek