Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordszinten tetőzhet a Hernád

Tovább árad a Hernád a középső és az alsó szakaszán, a folyó tetőzését a valaha mért legmagasabb szinttel mára várják Gesztelynél a szakemberek - közölte a területileg illetékes vízügyi igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-06-07 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:42.144539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2004-es árvíz idején a gesztelyi vízmérce 450 centimétert mutatott, eddig ez volt a legnagyobb vízállás itt, szerda reggel viszont 469 centimétert regisztráltak, ami már 19 centiméterrel haladta meg a két évvel ezelőtti mérési eredményt. A tetőzést 470 és 490 centiméter között várják - tájékoztatott Pados Imre.

Az igazgató elmondta: a Hernádon levonuló árhullám a megváltozott lefolyási viszonyok miatt a vártnál néhány órával hamarabb érte el a folyó alsóbb szakaszát.

Ezért Gesztely és Ócsanálos térségében minden mozgósítható embert átcsoportosítottak a védekezéshez - tette hozzá.

Pados Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a Bőcs alatti nyílt ártéri településeken, Berzéken, Sajóhídvégen, Körömben, Girincsen, Kiscsécsen, Kesznyétenben, Sajóládon, Ónodon, Muhiban és Nagycsécsen is fokozottan kell készülni az önkormányzatoknak a védekezésre.

A Sajó és a Hernád összefolyásának térségében, illetve a Hernád torkolata alatti Sajó-szakaszon a Tiszáig magas vízállások alakulnak majd ki, amelyek megközelítik az 1974-ben észlelt legnagyobb vízállásokat.

A Hernádon, a Sajón és a Taktán továbbra is egyaránt harmadfokú árvízvédelmi készültséget tart fenn az Ékövizig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek