Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakoznak a brutális rendőri fellépés ellen

A Magyar Fotóriporterek Társasága felháborítónak és megengedhetetlennek tartja a fotósok elleni brutális rendőri fellépést a hétvégi budapesti labdarúgó mérkőzés után - közölte a társaság elnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-06-07 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:47.552832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Magyar Fotóriporterek Társasága felháborítónak és megengedhetetlennek tartja azt a brutális rendőri fellépést, amelynek áldozata a Magyar Nemzet és a Blikk fotóriportere volt a hétvégi labdarúgó mérkőzés után" - írja közleményében Szigeti Tamás.

A társaság különösen érthetetlennek tartja a rendőrség egyes képviselőinek a médiában tett, az üggyel kapcsolatos nyilatkozatait.

Nyomatékosan arra kérik a rendőrség vezetőit, hogy az ügyet alaposan vizsgálják ki, és az eredményt hozzák nyilvánosságra. Ezt különösen azért tartják szükségesnek, mert az elmúlt években a rendőrök többször is bántalmazták már munkájukat végző kollégáikat.

A hasonló esetek elkerülése érdekében pedig azt kérik, hogy a rendőrség képviselői kezdjenek tárgyalásokat a fotóriporterek és az újságírók szakmai szervezeteivel - áll a Magyar Fotóriporterek Társaságának közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek