Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letartóztattak egy nemzetközi kábítószer hálózatot

A brit rendőrség szerdán Londonban és az ország délkeleti részén letartóztatta nemzetközi kábítószer-kereskedelmi hálózatok 12 tagját.


Dátum: 2006-06-07 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:49.613605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint száz rendőr kétévi hírszerzőmunka és nyomozás eredményeként "jól megtervezett és összehangolt" razziasorozatot hajtott végre 19 különböző címen található házban szerte a fővárosban és Kent grófságban - közölte a londoni rendőrség közleményben.

"A mai letartóztatás-sorozat egy olyan, kétévi hírszerzési művelet betetőzése, amelyet három bűnözői hálózat - egy kolumbiai és két londoni központú - ellen folytatott a rendőrség" - olvasható a jelentésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek