Foci vb: a német védelmi miniszter lelövetné a terroristák gépét
Légi terrortámadás veszélye esetén bizonyos repülőgépeket lelövetne Franz Josef Jung német védelmi miniszter.
Dátum: 2006-06-07 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:51.982860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter szerdán a WDR rádió- és tévéállomásnak nyilatkozott, s szavai a pénteken kezdődő 18. labdarúgó-világbajnokságra vonatkoztak. Példaként egy zsúfolásig telt stadion elleni támadást említett.
Jung utalt a német légtérbiztonsági törvény egyes rendelkezéseinek határt szabó alkotmánybírósági határozatra is, s szavaiból az derült ki, hogy a lelövés csak robotpilótákkal irányított repülőgépek ellenében jönne szóba legvégső lépésként vagy olyan repülőgépek esetében, amelyeken csak terroristák tartózkodnak.
Jung azonban azt is remélte, hogy a német légierő rendelkezik olyan eszközökkel és lehetőségekkel, amelyekkel egy esetleges légi terrortámadást még időben elhárít.
A NATO AWACS-gépei szerdától járőröznek a német légtérben, feladatuk a légi veszély felderítése. A német hadsereg, a Bundeswehr hétezer katonája is készen áll arra, hogy szükség esetén segítsen a polgári szerveknek.
MTI - fidesz.hu