Az Amnesty International is tiltakozik
Az Amnesty International (AI) tiltakozik a fotósok elleni rendőri fellépés ellen, s felveti a belügyminiszter politikai felelősségét - olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában.
Dátum: 2006-06-07 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:53.508052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Amnesty International tiltakozását fejezi ki a hétvégi, futballhuligánok elleni rendőri akció során a Magyar Nemzet és a Blikk fotósait ért bántalmazás, és az eseményeket kommentáló rendőri vezetők nyilatkozatai miatt" - olvasható a szervezet magyarországi igazgatója, Fodor Márk által jegyzett nyilatkozatban.
A nyilatkozatban felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen akciókért a rendőrség irányítását és kontrollját ellátó belügyminiszter politikai felelősséggel tartozik.
Az AI szerint a közterületen folytatott rendőri akciók esetén a fényképezés bármilyen korlátozása elfogadhatatlan.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a rendőrség által újra és újra hivatkozott "műveleti terület" jogi fogalomként nem létezik.
"Követeljük, hogy az esetet vizsgálják ki, eredményét hozzák nyilvánosságra, és túlkapás esetén történjen meg a felelősségre vonás" - olvasható az AI magyarországi szervezetének nyilatkozatában.
MTI - fidesz.hu