"Matató kutató" - előadások a Természettudományi Múzeumban
Matató kutató címmel a muzeológia kulisszatitkaiba bepillantást engedő tudományos előadásokat tartanak október 28-án, hétfőn Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Dátum: 2002-10-25 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:37.182415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Holler Judit, a rendezvény szervezője elmondta: a magyar múzeumügy fennállásának 200. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénnyel az intézmény születésnapját is köszöntik; a 200 éves múltra visszatekintő Magyar Természettudományi Múzeum október 29-én ünnepli hatodik évfordulóját annak, hogy elfoglalta új otthonát a Ludovika téri épületben.
Tájékoztatása szerint a jubileumi ünnepségre a tudomány különböző területeiről érkeznek szakemberek - többek között antropológusok, növény- és őslénytári kutatók -, s az előadásokat követően lehetőség nyílik tanulmányozni például a parlagfű pollenjét, az "agyafúrt", vagyis lékelt koponyákat, a zöld színű kék algákat.
A rendezvény múzeumi belépővel látogatható a VIII. kerület, Ludovika tér 6. szám alatt található intézményben.
MTI - fidesz.hu