A Fidelitas Petréteit kérdezte
A miniszterei meghallgatások idején tizenöt fidelitasos járt a Parlamentben, ahol Dr. Petrétei Józsefet kérdezték az Újpest-Fehérvár focimeccs után megvert fotós ügyében.
Dátum: 2006-06-07 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:59:55.297372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martos Dániel a Fidelitas szóvivője több kérdést tett fel Dr. Petrétei József miniszterjelöltnek, azzal kapcsolatban, hogy 2006-ban, 16 évvel a rendszerváltás után egy demokratikus jogállamban, hogyan lehetséges az, hogy a magyar rendőrség bántalmaz egy munkáját végző fiatal újságírót? Véleményük szerint ezzel sérülnek mind az alapvető emberi-, mind a szabad sajtó jogai. Továbbá a leendő igazságügyi és rendészeti minisztertől ígéretet kért a Fidelitas arra nézve, hogy az ügy kivizsgálása érdekében személyesen fog eljárni. Dr. Petrétei József a sajtó és a Fidelitas jelenlévő képviselői előtt biztosította őket arról, hogy az illetékes szervek teljes körű vizsgálatot fognak végezni.
Fidelitas - fidesz.hu