Első fokú készültséget rendelnek el a Tiszán
Csütörtök reggeltől első fokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el a Tisza alsó - a Hármas-Körös torkolata és az országhatár közötti - szakaszán - tájékoztatta az MTI-t Dobi László, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Dátum: 2006-06-07 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:00:58.113472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A folyón szerda reggel Mindszentnél 639, Szegednél 620 centimétert mértek - mondta Dobi László.
Az előrejelzések szerint a Tisza tetőzése Mindszentnél a mederben lévő vízmennyiség alapján a jövő hét elején 720 centiméter körül várható, a vízszintet az addig előre jelzett csapadék mintegy 35 centiméterrel emelheti meg. A folyó Szegednél várhatóan 700 centiméter körül fog tetőzni - közölte a szakember.
A tavaszi árhullám idején a Tisza Mindszentnél 1.062 centiméteres, Szegednél 1.009 centiméteres rekord vízszinten tetőzött.
Az igazgatóság területen mintegy 11.700 hektárt borít belvíz. Húsz szivattyútelep működik, a naponta átemelt víz mennyiség megközelíti az 1,3 millió köbmétert - tudatta az igazgató.
MTI - fidesz.hu