Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghallgatták a leépítésre készülő munkaügyi miniszterjelöltet

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelöltet szerdán hallgatta meg az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága. A testület 11 kormánypárti igen szavazattal, nyolc ellenzéki képviselő nemleges szavazata mellett támogatta a jelölt kinevezését.


Dátum: 2006-06-07 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:00:58.390892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bernáth Ildikó (Fidesz) bizottsági alelnök kérdésére válaszolva a miniszterjelölt elmondta: a kormányzati, minisztériumi apparátusból elbocsátandó 1.400-1.500 jól képzett szakember újrakezdését átfogó intézkedésekkel kívánják elősegíteni, az erre vonatkozó javaslatot már az első kormányülésen előterjesztik. A közszféra egészével számoló létszámleépítésről még nincs döntés, a kormány hamarosan erre is javaslatot dolgoz ki - jegyezte meg Kiss Péter.

Czomba Sándor (Fidesz) képviselő többek között az után érdeklődött, hogy a közeljövőben indításra tervezett start extra programon lehetne-e változtatni. A képviselő szerint az igen nagy munkanélküliségű térségekben nem lesz elegendő, hogy a munkáltatókat az első évben a "0", a második évben a 15 százalékos járulékfizetési kötelezettséggel ösztönöznék a foglalkoztatásra. Javasolta, hogy a legkirívóbb munkanélküliségű területeken legyen 2 éves a járulékmentesség.

Kiss Péter szerint az ösztönzőknek egyrészt arányban kell állni a költségvetés helyzetével, másrészt el kell találni azt a kedvezménymértéket, amely már valóban ösztönöz, s ezt csak fokozatosan lehet elérni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek