Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrségi belső vizsgálat

Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány az Újpest-Fehérvár labdarúgó-mérkőzés után történt rendbontás és rendőri intézkedés miatt - erősítette meg a Népszabadság szerdai információját az MTI-nek az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője.


Dátum: 2006-06-07 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:00:59.009111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombaton este tartott meccset követően rendőrök csaptak össze randalírozó szurkolókkal a Puskás Ferenc stadion mellett. A rendbontás során kilenc rendőr könnyebben megsérült, és tíz rendőrautóban esett kisebb-nagyobb kár. Tizenegy szurkolót őrizetbe vettek. Az intézkedő rendőrök a Magyar Nemzet eseményt fotózó munkatársát tomfával mellkason ütötték, majd kicsavarták a kezét, a segítségére siető társát pedig gázspray-vel fújták le

Németh Lajos az MTI-nek szerdán elmondta: a vizsgálat megindult, folyamatosan gyűjtik be az eseményről készült sajtófotókat és televíziós képeket, és elemzik azokat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetőjének

közlése szerint a fotós bántalmazásában résztvevő rendőröket a

vizsgálat befejeztéig nem függesztik fel.

A megütött fotós még vasárnap feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon rendőri túlkapás miatt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség pedig szerdán rendelt el nyomozást bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek