Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghallgatták Persányi Miklós miniszterjelöltet

A környezetvédelmi bizottsága meghallgatta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterjelöltet. A testület a kormánypárti képviselők 10 igen, a Fidesz-KDNP frakciószövetség 8 elutasító szavazata, valamint az MDF egy tartózkodása mellett támogatta Persányi Miklós jelölését a miniszteri posztra.


Dátum: 2006-06-07 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:00:59.666559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Andor, a bizottság kereszténydemokrata alelnöke az ellenzék nagyobb részének elutasító szavazatait azzal indokolta, hogy az Európai Unió által támasztott, kétségtelenül fontos környezetvédelmi elvárások teljesítése mellett nem látja a tervek között eléggé hangsúlyosnak az önálló magyar környezetpolitikát.

Mint mondta, nem tapasztal a tárca részéről olyan szándékot sem, amely a termeléssel összefüggő szennyezéseken kívül a fogyasztóktól származó környezetkárosítás megfékezésére irányulna. A politikus örömének adott hangot, hogy az új kormányban megmarad az önálló környezetvédelemi tárca.

Nagy Andor elmondta: támogatja a minisztert abban a törekvésében, hogy magyar környezetvédelmi gyártó és szolgáltató cégeket regionális multinacionális társaságokká emeljen. A KDNP-s alelnök egyetértett abban is, hogy az országnak mielőbb meg kell alkotnia fenntartható fejlődési és energiastratégiáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek