A Hamász kivonja a gázai övezeti közterekről milíciáját
Kivonja milíciáit a gázai övezeti közterületekről a Hamász, miután a néhány hónapja kormányra került radikális palesztin szervezet magán fegyveres erőinek megjelenése a térségben összecsapásokat váltott ki a Fatahhoz hű rendőri alakulatokkal - jelentette be szerdán a kabinet szóvivője.
Dátum: 2006-06-07 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:00.000494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gázi Hamád hangsúlyozta: a döntés célja, hogy enyhítsenek az egyre elmérgesedő légkörön. Iszmáil Haníjé kormányfő ezért utasította Szaíd Szajjám belügyminisztert, hogy csoportosítsa át a Hamász-erőket, még pedig úgy, hogy azok "kerüljenek a nagy utcáktól távoli" területekre.
Az intézkedés főként a Hamász katonai szárnyára, az Ezzedin al-Kasszám Brigádokra vonatkozik. A fegyveres csoport fekete egyenruhás tagjait május közepén vezényelték az utcákra, hivatalosan azzal az indokkal, hogy támogassák a helyi palesztin rendőrség munkáját és elejét vegyék a kaotikus állapotoknak.
Megjelenésük azonban ellenkező hatást váltott ki, összecsapások törtek ki a Hamász milicistái és a mérsékeltebbnek tartott Fatah rendőrei között, és így szinte már pattanásig feszültté vált a légkör. Az ellenségeskedéseknek eddig 16 halálos áldozta van. Mahmúd Abbász palesztin elnök egyébként eleve ellenezte a Hamász-milíciák bevetését a Gázai övezetben.
A szerdai döntés néhány órával azt követően született, hogy a két rivális palesztin szervezet vezetői egyiptomi közvetítéssel Gázában egyeztettek a nemzeti egység kialakításnak lehetőségeiről.
MTI - fidesz.hu