Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A katolikusok a művi meddővé tétel ellen

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nyilatkozatában kifejti, hogy súlyos erkölcsi aggályokat vet fel a családtervezési célú művi meddővé tételre vonatkozó alkotmánybírósági rendelkezés - olvasható a konferencia szerdán MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.


Dátum: 2006-06-07 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:00.625143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben hozott határozata értelmében 2006. június 30-i hatállyal megsemmisítette azt a korábbi rendelkezést, amely a családtervezési célú művi meddővé tételt a 35. életév betöltéséhez vagy a három vér szerinti gyermek meglétéhez kötötte. Az MKPK az "új helyzetre tekintettel" kötelességének érzi az egyház tanításának hangsúlyozását, miszerint a keresztény meggyőződés szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akinek méltósága megköveteli az élet, az egészség védelmét és tiszteletét.

A szigorúan gyógyító jellegű orvosi javallaton kívüli, közvetlenül szándékolt amputáció, csonkítás vagy sterilizáció ellenkezik az erkölcsi törvénnyel - szögezi le a Katolikus Egyház Katekizmusa. Meggyőződésük szerint a művi meddővé tétel kérése nem szerves része az ember önrendelkezési jogának.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek