Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kistelepüléseken megszűnhetnek a közjegyzői hivatalok

Teljes körű támogatást kapott az önkormányzati érdekszövetségektől Lamperth Mónika jelenlegi belügy-, leendő önkormányzati és területfejlesztési miniszter ahhoz, hogy az önkormányzati reform részeként kötelező jelleggel hozzanak létre kistérségi társulásokat a jövőben egyes feladatok ellátására - ezt maga Lamperth jelentette be, miután tárgyalt hat önkormányzati szövetség vezetőivel. Elmondta: az érdekképviseletek azt is támogatták, hogy az ezerfős lélekszám alatti településeken ne legyen jegyzői hivatal.


Dátum: 2006-06-08 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:07.571387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez úgy érnék el, hogy 500 fő alatt semmiféleképpen nem engedélyeznék az önálló jegyzői hivatal működését és az 500-1000 lélekszám között csak akkor lehetne ilyen, ha nem használnának a fenntartására központi támogatást.

Az önkormányzati szövetségek azt is támogatták, hogy a megyei önkormányzatok mandátuma az őszi helyi választások után csak 2009-ig szóljon, majd 2009-ben válasszák meg az új regionális önkormányzatokat. Az ősszel megválasztott települési önkormányzatok mandátuma viszont hat évre szólna, hogy ezt követően mindig az országgyűlési választások félidejében legyen a helyhatósági voksolás. Valamint azért, hogy azok hívják le az EU-pénzeket, akik a fejlesztéseket elkezdték és be is tudják fejezni.

Az egyeztetésen nem vett részt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek