Megölték az iraki al-Kaida vezetőjét
Núri al-Máliki iraki kormányfő bejelentette Abu Muszab az-Zarkávi, az iraki al-Kaida vezetőjének megölését - közölte csütörtökön délelőtt az iraki állami televízió.
Dátum: 2006-06-08 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:11.977644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Máliki George Casey tábornokkal, az iraki amerikai haderők főparancsnokával Bagdadban közösen tartott sajtókonferenciáján elmondta, hogy Zarkávi szerdán este halt meg, amikor az amerikai légierő támadást intézett az iraki főváros északi területei ellen. A légitámadásban Zarkávi mellett a szervezet további hét vezetője is életét vesztette.
MTI - fidesz.hu