Beismeréseket hozott a kormányprogram
A kormányprogram parlamenti vitája nagy beismeréseket hozott. A kiigazítás után 8 százalék körüli idei, GDP-arányos államháztartási deficitre lehet számítani - mondta Gyurcsány Ferenc, kinevezett kormányfő.
Dátum: 2006-06-08 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:13.962767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek alapján úgy tűnik, a kormány belátta, hogy eljövőben az igazság órája, nincs értelme a további ködösítésnek és az 5-6 százalékos deficit monoton hajtogatásának. A kormányfő szerint minden évben 8 százalék körüli volt a hiány, s amennyiben a kormány nem lépne, ezt is meghaladná a deficit idén. Megfogalmazása szerint sokszáz milliárdos megtakarítást kell elérni még ebben az évben az államháztartásban. A kormányfő hajlik a 200 fős törvényhozás elfogadására, ám ezt ahhoz köti, hogy a választás egyfordulós, vegyes - egyéni és listás - legyen. Tervei szerint a kétharmados törvénymódosításról vasárnap délután kezdenék meg az egyeztetést a parlamenti pártokkal.
Vége a gazdaságpolitikát átitató "szociális romanticizmusnak". Szociális alapú gázártámogatásra van szükség - fogalmazott a kormányfő. Emellett sok százezren bújnak ki a közterehrviselés alól, s kormányfő szerint elsősorban itt kell lépni, s ezután jöhet "egy ilyen-olyan áfaemelés". Szerinte véget kell vetni a magyar gazdaságpolitikát átitató "szociális romanticizmusnak", s ehhez fordulatra van szükség.
napi.hu - fidesz.hu