Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: Megszorítással lesz nyolc százalék a hiány

Nem titkolom: már az idén is hozzá kell nyúlni a költségvetéshez. (...) Nagyjából nyolc százalék körül lesz a költségvetés, az államháztartás idei konszolidált és összevont hiánya - mondta csütörtökön a kormányprogram vitájában Gyurcsány Ferenc a parlamentben.


Dátum: 2006-06-08 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:01:14.965983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök expozéjában hangsúlyozva, hogy a hiány mértéke ennél több lenne, ha a kormány nem hozna olyan lépéseket, amelyek által csökkenthető lesz nyolc százalékra.

"Nem azért kell államreformot csinálni, mert az új szociálliberális kormány vagy annak miniszterelnöke túlmozgásos, hanem azért, mert hogyha ezt nem tesszük meg, négy év múlva újra nyolc százalék lesz a hiány, meg újra nyolc százalék lesz a hiány, meg újra nyolc százalék lesz a hiány. A nyolcszázalékos hiányt pedig (...) hitelből finanszírozzuk" - indokolta az államreform szükségességét Gyurcsány Ferenc.

Gondolatát úgy folytatta, ezért be kell avatkozni az állam és az állami rendszerek működésébe. Azt is mondta, igazságossá kell tenni az árképzést a gáz- és a villamosenergia-árak tekintetében, úgy kell megváltoztatni az adórendszert, hogy a közteherviselés mindenkire egyaránt érvényes legyen, gazdasági és társadalmi fordulatra, összefogásra van szükség.

A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök expozéjában megismételte azt a korábbi kijelentését, mely szerint az államháztartás hiányáért az előző kormány viseli a nagyobb felelősséget. Mint mondta, ez akkor is igaz, ha az egyensúly megbomlása már az előző kormány hivatalba lépése előtt, már 2000-ben megkezdődött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek