Megerősödött az ellenzéki frakció
Dr. Dézsi Csaba András szerint a szocialisták nyerték az önkormányzati választásokat, a Fidesszel közös hárompárti ellenzéki frakció megerősödött a testületben.
Dátum: 2002-10-25 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:38.981753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A választások kimenetele mindenki számára világos, de amint azt látni kell, közel húszezer ember szavazott rám, míg a jelenlegi polgármesterre másfélszer többen. Látható, hogy az a tömeg, ami mögöttünk áll, erkölcsileg és lelkileg komoly támogatás. Sportolóként megtanultam nyerni és veszíteni, megtanultam tisztelni az ellenfelet. Győztesnek és vesztesnek az egy nap ünnep után egyaránt a munka következik - nyilatkozta dr. Dézsi Csaba András, majd köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki szavazatával támogatta.
- A többség döntött a demokráciában, ezért azt a programot, amit hirdettünk, nem tudjuk maradéktalanul véghezvinni. Azt kell eldöntenünk, hogy mi az, amit a város vezetésének programjaiból támogatni tudunk. El kell döntenünk azt is, hogyan politizálunk tovább - mondta Dézsi, majd hozzátette: - Hétfőn megalakult a hárompárti - Fidesz-MDF-MKDSZ -, tizenkét tagú frakciónk. Ez azt jelenti, hogy az MSZP nyert, de frakciónk meg erősödött. Lokálpatrióta emberek kerültek a testületbe, akik Győr érdekében politizálnak.
Kisalföld online
2002. október 24.