Három alelnököt választott az Országgyűlés
Az Országgyűlés alelnökké választotta csütörtökön Mandur Lászlót (MSZP), Harrach Pétert (KDNP) és Lezsák Sándort (Fidesz).
Dátum: 2006-06-08 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:18.880367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mandur László 313 igen és 15 nem, Harrach Péter 287 igen és 41 nem, Lezsák Sándor - az MDF-ből kivált és kizárt, a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum elnöke - pedig 238 igen és 85 nem szavazatot kapott a titkos voksoláson a képviselőktől. Ezzel öt alelnöke van a parlamentnek, hiszen a május 16-i alakuló ülésen az Országgyűlés Szili Katalin házelnök mellett Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ) már megválasztotta a posztra.
Az MDF nem vett részt a szavazáson, mert házszabály- és alkotmányellenesnek tartotta a három alelnök jelöléséről szóló döntést, és jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt, hogy a négy másik frakció megállapodása értelmében nem jelölhet parlamenti alelnököt.
MTI - fidesz.hu