Bíró előtt a számlagyár
A vecsési számlagyár május 22-én kezdődő perében ismét szocialista politikus és szocialista érdekkörbe tartozó üzletemberek ültek a vádlottak padjára.
Dátum: 2006-06-08 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:21.621782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezúttal egy olyan, az egész országot behálózó adócsalás sorozat szereplőit hallgatják meg a tárgyalóteremben, amely kétmilliárd forintos kárt okozott a magyar államnak. Az adócsaláson túl azonban csak remélni lehet, hogy fény derül arra is, vajon a szintén vádlott, volt vecsési városi MSZP-elnök letartóztatását miért éppen a 2002-es országgyűlési választásokat követő harmadik napon szüntették meg? És ha már 2004-ben megküldte az ügyészség a vádiratot, akkor a tárgyalás megkezdésével miért kellett várni a 2006-os országgyűlési választások végéig?
Demokrata - fidesz.hu