Az adóemelés programja
A kormány az elmúlt évek felelőtlen kormányzásának árát az emberekkel akarja megfizettetni, ezért a Fidesz a beterjesztett kormányprogramra nemmel fog szavazni. Erről Varga Mihály beszélt a kormányprogram csütörtöki parlamenti vitájában.
Dátum: 2006-06-08 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:25.455404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály felszólalása elején azzal példálózott, hogy él Magyarországon egy négyfős család: szülők és két gyerek. A család havonta 300 ezer forintos bevétellel számol, miközben kiadásaik 360 ezer forintot tesznek ki. A politikus hozzátette: ma nem egy ilyen család van Magyarországon, hanem hárommillió, amelyik az államkassza állapota miatt ennyi adósságot halmoz fel hónapról hónapra. "Magyarországon ma minden állampolgárra a csecsemőtől a nyugdíjasokig havonta 15 ezer forintnyi adósságnövekedés jut évek óta" - hangsúlyozta.
A Fidesz politikusa úgy véli, "soha ilyen távol választási programtól kormányprogram még nem volt". Varga példákat sorolva elmondta, hogy a kormányprogramban a választási deklarációkkal szemben nem kapott helyet az euró 2010-es bevezetése, a közutak korszerűsítése, a dunai és a tiszai hídépítés és az önkormányzatok iparűzési adó kiesése miatti kompenzációja.
Varga Mihály a kormányfő egy márciusi nyilatkozatát idézte, amely szerint "a költségvetés köszöni szépen, jól van" illetve: "stabil lesz a következő időszak, ötéves adócsökkenési programot állított össze a kormány, amit az áfa-csökkentéssel kíván indítani".
Gyurcsány Ferenc - emlékeztetett Varga Mihály - az MSZP választmányi ülésén május 27-én viszont már azt mondta, hogy "azonnali intézkedéseket kell hozni a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében; a kiigazítást meg kell csinálni, mert nagy a baj".
Varga Mihály bírálta a felálló kormányt amiatt is, mert az eddigi hagyományoktól eltérően nem vont pontos mérleget az ország helyzetéről. "Ez a kormány úgy akar nekünk terápiát javasolni, hogy arról egy árva hangot sem szól, hogy milyen helyzet van az országban" - mondta.
Varga szerint "a kormány a mai napig nem volt hajlandó őszintének lenni és nem hajlandó szembenézni azzal a helyzettel, amit négy év felelőtlen kormányzása okozott".
A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy Brüsszel már két alkalommal "dobta vissza" a konvergencia-programot, legutóbb pedig a Nemzetközi Valutaalap marasztalta el az országot pénzügyi helyzete miatt.
Egy olyan kormányprogramot, amely csak az adóemelésben kíván gondolkodni, nem lehet elfogadni - szögezte le, utalva rá, hogy Gyurcsány Ferenc kabinete több adónemet - így a vállalati nyereségadót, az áfa-t, az evát és az ekhot - is emelni kíván a közeljövőben.
fidesz.hu